top of page

Kántor Nedda vagyok

Magyar és angol nyelven egyaránt fogadok pácienseket.

Elérhetőség

BEJELENTKEZÉST KÖVETŐEN

Pszichológusként jelentős tapasztalatot szereztem felnőtt pszichiátriai osztályon. Évek óta főállásban örökbefogadással foglalkozom. Nevelési tanácsadóban, ill. gyermekotthonban is dolgoztam, így nem ismeretlenek számomra a gyermek- és serdülőkor nehézségei sem. A magánrendelésemen egyéneket, párokat és családokat egyaránt fogadok.

 

Pszichológusi képesítéseim mellett gazdasági végzettségem is van. Nyolc évig, részben multinacionális környezetben, a versenyszférában dolgoztam. Belülről ismerem tehát az üzleti élet felépítését, működését és a speciális lélektani kihívásait.

Legyen szó klasszikus pszichológusi munkámról, örökbefogadásról vagy társkeresési szakértőségről, a közös bennük, hogy tevékenységem fókuszában a kapcsolati mintázatok feltárása, a kapcsolódások megerősítése állnak. Segítő helyzetben ugyanis leginkább maga a szakember-kliens kapcsolat az, ami gyógyít. Ennek a milyensége világít rá arra, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz, életünk egyéb szereplőihez.

pszichológus, pár- és családterapeuta

kapcsolati szakértő, örökbefogadással foglalkozó szakember

A város több pontján rendelek, egyrészt a belvárosban, másrészt a II. kerületben.

 

Ha Budapesttől távol él vagy dolgozik, vagy a személyes találkozók megoldása gondot jelent az Ön számára, úgy a Skype-on tartott ülések megfelelő alternatívát jelenthetnek. Azokban az esetekben is használok Skype-ot, amikor a folyamatban lévő terápiás munka során a páciensek huzamosabb időre külföldre távoznak.

 

Skype-on azonban csak előre egyeztetett időpontban vagyok elérhető. Ezért először emailben vagy telefonon vegye fel velem a kapcsolatot!

 

Emailkantornedda.pszichologus@gmail.com

Skype: kantornedda.pszichologus

Mobil:  +36 30 321 1797

 

Minden megkeresésre reagálok! Ha a telefont nem tudom felvenni, amint tudom, visszahívom!

A bejelentkezést követően első lépésként 1-3 alkalmas, tájékozódó megbeszélés (szakmai elnevezéssel első interjú) keretében állapotfelmérést, kivizsgálást végzek. Ennek kettős célja van: Egyrészt mindkét fél számára kiderül, hogy mennyire tudunk együtt dolgozni. Másrészt, ennek alapján a jelentkező(k) problémájának, személyiségének és lehetőségeinek a figyelembe vételével teszek javaslatot a megfelelő terápiás/konzultációs formára a szóba jöhető módszerek közül.

 

Az állapotfelmérési szakasz végeztével a jelentkező(k)vel közösen alakítjuk ki együttmunkálkodásunk célkitűzéseit és kereteit, s erről szóbeli megállapodást (szakmai elnevezéssel terápiás szerződést) kötünk. A közös munka csak ezt követően veszi kezdetét. Előfordul, hogy egy érdeklődőt másik szakemberhez irányítok, mert pl. problémája rendezése specialistát igényel, vagy gyógyszerfelírásra van szüksége, vagy egyszerűen azért, mert nekem nincs szabad kapacitásom.

bottom of page